Rólunk
Menedzsment
Széll Szilárd
Vezérigazgató
2004 óta dolgozik az IT szektorban, mellette az ELTE Informatikai Karán programtervező-matematikus mesterdiplomát szerzett. Pályáját tesztelőként kezdte, de 2017-ben már vezetőfejlesztőként csatlakozott a Grape kötelékébe, ahol sokáig egy kiemelt partnernél az on-site tevékenységeket felügyelte. Később termékfejlesztési vezetőként feladata a 2020-tól meghatározó stratégiai szerepet betöltő termékfejlesztés menedzselése, a Grape Digitális Portfólió kialakítása és lehetséges bővítéseinek keresése volt. A vezérigazgatói tisztséget 2021 óta látja el. Szabadidejében legszívesebben feleségével és kislányaival hódol geocaching szenvedélyének, ha pedig a család már alszik, a virtuális harcmezőkön indul csatába a győzelemért.
Kara Károly
Szolgáltatási igazgató
IT pályafutását még 2000-ben kezdte, első projektjén tesztelőként minőségbiztosítási feladatokat látott el, majd bő 10 év leforgása alatt számos szerepkörben szerzett szerteágazó gyakorlati tapasztalatot a szoftverfejlesztés területén, mint üzleti elemző, termék menedzser vagy projektmenedzser, és ezen évek alatt szerezett Villamosmérnök diplomát is az Óbudai Egyetemen. A Grape csapatához 2016 januárjában csatlakozott üzleti elemző/projektvezető szerepkörben. Jelenleg szolgáltatási igazgatóként legfőbb feladata a meglévő szolgáltatások menedzselése, a szolgáltatási kör bővítése, valamint a fejlesztői és szolgáltatói csapat szakmai vezetése. Magánéletében egy már nagykorú fiú büszke apja, feleségével az aktív pihenés jegyében szeret utazással, kreatív programokkal új élményeket szerezni.
Kozma Ferenc
Technológiai vezető
2009 óta három jelentőseneltérő szakaszt is megtapasztalhatott a Grape-nél, kezdve az első svájci partnerségi korszakkal, ahol a Technical Team Lead pozíció még egyszerre jelentett BA, Architect, Dev Lead, PO és PM pozíciót. Dolgozott a sales támogatástól kezdve a delivery folyamat szinte összes fázisában, volt Azure-os P-TSP a Microsoft Gold partnerség felfutása alatt, de a legbüszkébb azokra a visszajelzésekre, hogy már az interjú során meggyőző volt az a szakmai támogatás, amire a Grape-nél egy csapattag mindig számíthat. Aktívan részt vett az időközben organikusan többszörösére nőtt vállalat formálásában és hisz abban, hogy egy tudásalapú, megfelelően rugalmas és innovatív céget csak olyan cégkultúra által lehet fenntarthatóan vonzóvá tenni, mely a szakmai kiteljesedést és a konstruktív légkört helyezi előtérbe, ahol jó létezni. 2021-től CTO munkakörbe lépett.
Németh Norbert
Értékesítési igazgató
Norbert közgazdász és nemzetközi kapcsolatelemző. Több éves tapasztalattal rendelkezik a fintech szoftverek és a fizetési eszközök gyártása területén. Jelenleg legfőbb célja a Grape üzleti stratégiájának kialakítása, hogy az a legversenyképesebb legyen a piaci trendekkel. Az értékesítési és marketing csapat vezetésével feladata, hogy a Grape csúcskategóriás informatikai termékeit és fejlesztői szolgáltatásait széles körben eljuttassa olyan vállalatokhoz, amelyek a folyamatos növekedésre és fejlődésre törekednek.
Czuczor Attila
HR igazgató
HR-es pályafutását 2016-ban kezdte meg egyetem mellett az MVM Csoport egyik tagvállalatánál, mint HR gyakornok. Human Resources Management diplomájának megszerzését követően toborzóként helyezkedett el szolgáltatói oldalon, többek között a Grape Solutions Zrt. elsődleges kapcsolattartójaként. Itt IT keresésekért felelős researcher, ezt követően recruiter, majd csapatvezető szerepkörökben próbálhatta ki magát. 2019-ben érkezett a Grape Solutions csapatába, mint HR Csoportvezető. Jelenleg a cég HR stratégiájáért, megvalósításáért, illetve a vízió meghatározásáért felelős. HR oldali vezetőként kiemelten fontos számára a munkavállalók jóléte, illetve a cég felé való elköteleződésük. Közgazdász diplomája mellett Rekreációszervező és egészségfejlesztő diplomával rendelkezik (Semmelweis University), így nem meglepő módon szabadidejében előszeretettel sportol. Nagy darts és amerikai foci rajongó. 2021 novemberétől HR igazgató pozíciót tölt be.
Szabó Mónika
Pénzügyi igazgató
2011-ben csatlakozott a Grape Solutions Zrt. backoffice csapatához, kezdetben kontrolling munkatárs volt, majd backoffice vezetőként, ma pedig gazdasági és backoffice igazgatóként vezeti azt. Felel a gazdasági terület irányításáért, üzleti tervezésért, menedzseli a vállalat pénzügyi rendszereit. Gazdaságinformatikusként megérti az IT világ sajátosságait és a pénzügyi élet kihívásait is. Két óvodás korú gyermek anyukája, szabad idejében szívesen olvasna, sportolna, kirándulna.


Tudjuk, mivel motiváljunk!
- A Grape-nél barátságos, modern és ergonomikus környezetet alakítottunk ki azért, hogy minél inkább otthon érezzük magunkat munkavégzés közben.
- Kutyabarát irodaként szívesen látjuk dolgozóink kedvenceit is. Ha elfáradnál, akkor pihenj egyet valamelyik babzsákban egy jó kávéval a kezedben!
- Fontos számunkra dolgozóink egészsége, éppen ezért széleskörű Medicover orvosi ellátást biztosítunk mindenki számára.